Hogy vagy?...Hogy érzed, magad?
»Úgy, hogy minden tagom egyenként
illesztem össze reggelenként...”
Így mondtad, míg csöndesen
levetetted kabátodat.
De a mosolyod, a szemed
az tagadott, az biztatott,
hogy Atlas vagy te ősz fürtjeiddel,
aki még tartod az eget.
Megyek veled
a hosszú, fényes termen át,
amely kigyúl, egyszerre megvilágosúl,
ahogy lépkedsz átlósan
és takarékosan, mint a gyalogút.
Úgy bizony, oly könnyeden
lépsz át a húszon, harmincon,
a negyvenen, az ötvenen,
a hatvanon, sőt hetvenen,
túl az időtelenen.
Akár a Mező föld haván,
a Séd jegén,
át Ozorán,
át Párizson
és a hazán,
a történelem mocsarán,
át a halottak otthonán.
S milyen könnyeden lopod át
a messzeséges Apolló ...
- nem, mégsem azt, hanem - a bölcs
öregapáid mosolyát.
