Kilencvenedik születésnapjára
Neved - e három nyugtalan jel
delünket bevilágította
értünk loptad el a Napot,
örökre felzaklattad vele álmainkat,
sikamlós szakadék szélén
a Föld méhébe kiáltottál,
ott két sziklatömb
szavadra remegve összezárult
s azóta öklend a világ
nem tudni mikor szüli meg
a még Neve-Sincsen-Századot.
Poharad fenékig kiittad,
mégis csak abból dőzsölünk,
ami kiömlött asztalod alatt,
álommázsáidat szürcsöljük,
s nem tudjuk kialudni mámorunkat
e józan korban - lassudó bolygón,
ahol hagymáz lesz a Virtus maholnap,
árkaid, barrikádjaid befújja a hideg szél,
a Béke pedig fehér nylonba öltözik.
Szeretnénk elbolyongani messze
a Te kettős Kyklopsz-Szemedben,
de azokat már lecsuktad,
zömök válladon megpihenni,
de az egeknek támasztottad.
Alattad járunk,
a Mindenség zuhog fölöttünk,
Te szállsz ott,
nyugtalanul verdes a szárnyad.
