Folyók egyedül erednek, a fák
egyedül sarjadnak: egész világ
nyit nekünk eleinte üres ösvényt.
De aztán – hogy telnek órákban az
évek – megtudod, hogy csak fele voltál
valaminek, vagy fele sem, csak egy pár
nyers, izgága atom, amíg tavasz
és ősz fel nem fénylett attól a nyártól,
amely te vagy. Mert én semmit egészen
nem értek nélküled már. Hálaképpen
nincs más tartalékom, csak ez a pár sor,
röpke kézjegye páros másfelednek,–
ki minden embert csak benned szerethet.
