a neked nyitott éveket.
Lármában megesik akármi,
ami csöndben nem eshetett.
Lassan a lármához hasonlít
minden, amit termett a csend.
Felöltöd a szűk, szürke holmit,
a fukaron mért végtelent.
Magamtól válok majd a végén,
hogy láthasd, néked ki vagyok.
De tőled? Több az örökölt fény,
mint amit futva adhatok.
