2017. március 21., kedd

Csurai Zsófia: egymással szemben

figyeltem tenyered,
ahogy kifut belőle
minden, ami én
lehettem volna, sikolynál
is többet érő rezgés,
olyan torokszorító,
vagy épp csitulni képtelen
buta tegnap, és megint vákuum
és utolsó kábulat, nem értem,
hol vagyok és merre te,
egyre csak zümmög valaki
a fejemben, hallgatsz, hallgatok,
közöttünk némaság,
lassan ránk feszül egy apró rándulás.